Utazás - 26758 db

Mik Londonban a szálláslehetőségek, lehet egy iszonyú drága lakásban nagy kauciókkal lakni, a másik lehetőség pedig egy lakás vagy szoba néger, török, indiai bevándorlókkal összezsúfolva?

Normális saját kislakás meg gondolom 350 ezer körül van, kaucióval, hosszú távra. Úgy láttam havi 200 ezer forintért lehet szobát bérelni airbnbn idegenekkel együtt lakva. Havi 175 ezerért hostelben lehet ágyat bérelni egy szobában 3-9 másik emberrel, négerekkel, indiaiakkal, törökökkel, meg lehet coachsurfolni 2-3 napot ha szép lány vagy és meg akar "szánni" valaki. Meg hallottam olyat h öreg nyugdíjassal lakott együtt valaki, bérelt nem tudom mennyiért szobát.
gyakorikerdesek.hu
kérdésre adott válaszok
Errõl az Airbnbn-rõl én még pl. nem is hallottam. Én Gumtreen szoktam nézni kiadó szállásokat.
A kérdező hozzászólása: Ezen a Gumtreen sok lakáshirdetés van, de nincs térképes keresõje és úgy tûnik lutri hogy kik lesznek a lakótársak, mert azt nem szokták fényképpel meg bemutatkozóval kiírni. A belvárosban van pár nyomorúságosan kicsi, ablaknélküli szoba 80 font per hétért. Ilyenekben szoktál lakni? Azt írják dél meg fõleg keletlondon olcsóbb, de azok már fõleg veszélyes gettók. Meg északon a Tottenham rész. Nem vágom annyira a környékeket, lényegében akkor valahol Nyugat-Londonban érdemes keresgélni?
Én az elsõ válaszoló vagyok, ezek szerint én vagyok ilyen hihetetlenül rohadt nagy mázlista akkor, hogy kb. 10 alkalomból mindig normális helyet fogtam ki. Nem értem, mert nekem a tesóm is volt kint, mielõtt én elkezdtem kijárni, és õ is mindig normális lakásban kapott normális szobát. Plusz néhány ismerõsöm is hasonlókat mondott, amiket én a kérdezõnek. Vagy tényleg ennyire szélsõséges?
A kérdező hozzászólása: Akkor mi a megoldás, Gumtreere menjen fel az ember és nézzen meg 20 lakást? Meg honnan tudja bárki, melyik szar környék, melyik nem, mennyire gázak a lakótársak stb?
A kérdező hozzászólása: Hát mert az angol az egyik legkönnyebb nyelv, a német meg az egyik legnehezebb. Tehát akkor ha jól értem aki Londonba készül, az készüljön fel a legnagyobb nyomorra, igen szûk helyre, penészes koszosságra, hangoskodó idegenekre, sok esõre és hidegre?
A kérdező hozzászólása: Amit mondasz az kevesebb, mint 130 ezer forint havonta. Airbnb-n 154 ezer forint alatt összesen három külvárosi privát szobát listáz csak. Te akkor kivennéd egyiket, és naponta hosszan ingáznál a belvárosba és 4 másik emberrel laknál együtt? Vagy hogy van ez, hány nm-re, hány szobára esik ennyi ember és mennyi ideig lehet ezt elviselni? Gondolom az elsõ hónap sokkoló, késõbb is a mindennapi ingázást idegenektõl zsúfoltsággal szinte képtelenség megszokni. Nem rasszizmus, csak egyszerûen a nagyon szegény, messzi országokból jött emberek sokkal hajlamosabbak szerintem a bûncselekményekre, ezért ijesztõek és sokkal nehezebb velük szót érteni és a kultúrális szakadék meg a más bõrszín is szokatlan és átmenet nélküli gyors és veszélyes hirtelen ennyire közel engedni magadhoz ennyire szokatlan és idegen embereket.
Mert az olcsó vidéki angol városban nincs közel sem ennyi munkalehetõség. Aki ismerõs nélkül megy ki az nem teheti meg hogy hónapokig munka nélkül tengõdjön külföldön. Én inkább azt nem értem hogy miért ide jön mindenki mikor Európában van sokkal jobb hely is ahol több marad a zsebbe egy átlag vagy alap munka után. Elég csak a szomszédos Ausztriát említeni.
(adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({}); Kicsit koli feelingje van, gondolhatod, hogy egy olyan helyen, ahol huszonéves fiatalok élnek együtt, senki sem viszi túlzásba a takarítást :) Vagy mint egy pesti albérlet, ahol egyetemisták osztozkodnak a lakáson. Szerintem nagyon buli így lakni másokkal, csak tényleg jó társaságot kell kifogni. Egyik legjobb élményem az volt, amikor valami asszem 5 literes fagyit 1, 5 fontért adtak az Icelandban, mindenki beleadott 20-30 pennyt, megvettük, kitettük az ebédlõasztalra, aztán kiskanállal körbeültük és 10 perc alatt megettük az egészet egyenesen a mûanyag dobozból, másnap meg mindenki fájó hassal ébredt :) Ordibálás nálunk még soha nem volt, ha valami nem tetszett, azt normális hangnemben megbeszéltük. Egy lakásban, ahol együtt lakik 6 ember, nem jut annyira borzalmasan sok házimunka egy fõre, hogy ne lehessen kibírni. Én úgy vagyok vele, hogy megbeszéljük, mikor ki mit csinál, a saját dolgaimat elvégzem, ha más nem végzi el az övét, szólok neki, nyilván nem én leszek az egyetlen, aki szól, mert más se szívesen csinálja meg a másik ember dolgát. Nekem is volt olyan, hogy lakótárs szólt, mert elfelejtettem, hogy aznap budit kell pucolnom :)
Igen, ez a megoldás. Oda kell menni és meg kell nézni. Már maga a környék is sokat elárul, de ha a nappaliban 3 lepelbe csavart varacskos arab szívja a vízipipát és körülöttük a 4 gyerek akkor az nem a te pályád. Csak így tudsz meggyõzõdni róla hogy milyen ha saját szemeddel látod. Képet én is fel tudok tenni a gumtree-ra a Buckhingam palota tükörtermérõl a hirdetésem mellé.
A kérdező hozzászólása: És London melyik részén keresgéltetek, nem lehet hogy aki a jó helyeket látta az Nyugat-Londonban, a második válaszoló meg Kelet-Londonban lakott?
Mondom, itt azokat a körülményeket el kell felejteni mint amik otthon vannak-azaz olcsón laksz jól felszerelt, jó építésû házban, csendes környéken. Ennek itt nagyon megkérik az árát. Nem azt mondom hogy nem lehet kifogni, de egyáltalán nem ez az általános. Nekem az eddigi magyar munkatársaim többsége is ugyan ezekre panaszkodott, hol melegvíz, hol fûtés , hol normális lakótársak nincsenek. A heti 70-80£ szobák itt az alja, ehhez mértek a körülmények is.
A kérdező hozzászólása: Én olyan történetet hallottam, hogy Londonban még a konyhában és az elõtérben is alszanak emberek. Pont erre voltam kíváncsi, tehát akkor nem 50 nmes 2 szobás lakást kell elképzelni 10 emberrel emeletes ágyakkal, ahol felmászol az egyikre és alattad és melletted horkol valaki, miközben épp a bejárati ajtón megérkezik egy néger? Csak azt nem értem, hogyha ez tényleg ennyire olcsó ahogy állítod, akkor miért van az, hogy a hostelbookersen még egy ágy bérléséért, 3-9 másik emberrel közös szobában is többet kérnek, mint azért hogy egy privát saját szobád lehessen? Meg mi ez a londoniapro.co.uk, itt tényleg hirdetnek 90euró/hétért szobákat, itt magyarokkal laksz együtt? Vagy csak lehúzzák a pénzedet és aztán kiderül, hogy nem is övék a lakás csak elszedték a pénzedet?
A kérdező hozzászólása: "Ilyenbõl van mondjuk 3-5 egy lakásban. Tehát maximum 6-10 ember él együtt, mint egy nagyobb család." És ezt mennyi ideig lehet elviselni, Londonban majdnem mindenki így él? Egy magyar családban is sok munka után hazaérve házimunka meg egyéb problémák is elég feszültségforrások, hát még ha idegenekkel kell ordítozni, meg az asszonyok pörölnek a konyhában, meg idegenekkel kell találkozni, hallani õket, meg együtt ruhákat mosni, sorbanállni.
Gumtreen vigyázni sem árt az óvatosság, a nagyon olcsó, nagyon jó ajánlat sokszor lehúzás, csalás. Én 2x futottam bele ilyenbe, a fõbérlõ azzal a szöveggel jön hogy vidéken lakik, ezért utald el a depositot egy családtagodnak Western Unionnal, majd küld el neki tranzakcióról a másolatot hogy lássa nem hiába utazik Londonba, tehát van pénzed. Én itt ki is röhögtem, de hallottam olyanról akit közel 800£-tól szabadítottak meg így. A másik meg hogy szerzõdés nélkül nem szabad semmit kivenni, amit papír nélkül kifizetsz arra keresztet is vethetsz általában.
Nem olvastam végig a válaszokat, de leírom az én tapasztalatomat. Azokat a lakhatási körülményeket elõször is el kell felejteni amik otthon vannak. Itt a házak nincsenek szigetelve, sok helyen a dupla ablak is luxus és én alig jártam még olyan lakásban ami nem penészedett, vagy vizesedett, fõleg a sok esõtõl. A szoba/lakás bérleti díjak egyre drágábbak ahogy a mész a centrum felé, gondolom ez nem új. Ha viszont bent dolgozol és a 3-as, 4-es zónában laksz akkor egyrészt heti 35£+ az utazásod, másrészt órákat fogsz a metrón tölteni. Mi elõször a 3.zónában laktunk, hostelbõl kerestünk kiadó szobát, az elsõ vállalhatót ki is vettük. A lakótársaink 2 román és 2 afgán volt, külön szobában. Havi 520£ volt a dupla szoba, fûtés szinte alig, heti 2-3x jött a bojler/mosógép szerelõ-végül már szinte családtag volt. A falon olyan centis szõrös penész hogy ipari cuccokkal lehetett csak levakarni. Itt 6 hónapig bírtuk, azaz ha elõbb költözünk ugrik a deposit (1 havi lakbér). Második felvonás: 1 háztömbbel arrább vettünk ki egy szobát, itt havi 600£ volt a bérlet. A fõbérlõ (Bangladesi) családja (feleség, 5 és 2 éves gyerek), valamint egy Egyiptomi és 2 Indiai lakott még ott. Rémálom volt a vége felé már... A szoba a ház sarkára esett, így a leghamarabb hûlt ki, a fõbérlõ télen is csak pár órát fûtött, melegítõt nem használhattunk, ha bekapcsoltuk egybõl le is vágta a biztosítékot. Ébredtem úgy hogy látom a saját leheletem is. A szoba egy 2x2 sávos út keresztezõdésére nézett, aludni csak füldugóval lehetett. Volt 1 db WC, 1 db Fürdõ, közös konyha ahol vágni lehetett a curry bûzét, bevette minden a szagot. A falak itt is penészedtek és ha sokat esett át is ázott. A fõbérlõ felesége és gyerekei non-stop üvöltöttek és hallgatták a muszlim zenét. A kauciót itt le kellett lakni, nem akarta visszaadni, még 1 csodás hónap. A poén hogy még ez a szoba Istenes volt, amikor keresgéltünk voltam olyanokat megnézni ahonnan konkrétan csak a heroinista hiányzott a sarokból tûvel a karjában hogy meglegyen az összkép. Komolyan néha féltem hogy elkapok valami trópusi vírust ha benézek a fürdõbe...mindezt havi 600-650£-ért. Végül mindketten a centrumban kezdtünk el dolgozni, így a kettõnk által elmetrózott pénzt inkább befektettük egy kis stúdióba közel a munkahelyhez, itt csak ketten vagyunk, kis szoba méretû modern lakás havi 950£-ért, de visszakaptuk a magánéletünket, ég és föld a különbség. Hozzáteszem az egyik fal itt is vizesedik, de legalább ha akarom 25C°van és nem ordít senki, a környék nyugodt és biztonságos. Szóval itt ha nincsenek haverjaid akikkel össze tudsz bútorozni akkor bizony kösd fel a gatyát. A normálishoz közeli-otthon megszokott-életkörülménynek borsos ára van. És csak halkan jegyzem meg hogy bizony abban is van valami hogy feketék/arabok lakta olcsó környékre nem szerencsés költözni ha nem szereted a meglepetéseket.
A kérdező hozzászólása: Akkor kelet a veszélyes gáz környék, a nyugat meg a lelakott igénytelen csövespenészes?
A kérdező hozzászólása: Az elsõ évben biztos minden nagyon izgalmas tud lenni, de aztán belefásulnak az emberek a mindennapokba évek alatt, egyre nemtörõdömebbek, egyre többet vitatkoznak, kisebb a toleranciaszintjük, elõbb-utóbb ordítoznak, elköltöznek.
Ez egy akkora nagy tévhit, hogy négerekkel meg indiaiakkal kell összezsúfolva élni. Olyanok hangoztatják, akik még soha nem voltak kint, csak ismerõs ismerõsétõl hallották, aki még szintén nem volt kint. Biztos vannak olyan helyek, ahol igen, de nem ez az általános. Én kb. 10 különbözõ helyen laktam Londonban, általában single roomban, de volt, hogy egy szobatárssal. Egyetlen helyen volt eddig egy néger lakótársam a 4 fehér mellett, az összes többi helyen fehérek voltunk mind. Németek, magyarok, oroszok, vegyesen. Ja, és a legdrágább szoba, ahol eddig laktam 90 font/hét volt. De egyébként is, mi van, ha néger/indiai? Rasszista vagy? Ha nem, akkor mi a gond velük?
Jelenleg Bayswater-en lakunk ami Westminster egyik resze, London egyik legjobb kornyeke.
Átköltözhetsz, ahova akarsz, de azt tudni kell, hogy kérni szoktak 1-2 hét kauciót, amit nem adnak vissza, csak egy bizonyos idõ után lesz lelakható, tehát ha szólsz a tulajnak elõre, hogy mit tudom én egy hónap múlva ki akarsz költözni, az utolsó 2 hetedet nem kell kifizetned.
A kérdező hozzászólása: Én is egész sokat tanultam, akkor mégse annyira agyonzsúfolt tömegszállók annyira ezek a lakások. Még valami tipp, hogy hogyan lehet jó társasággal esetleg magyarokkal vagy jó csajokkal lakni vagy diákokkal? Magyarokkal lakva külföldön vagy csajokkal, vagy fiatal emberekkel tényleg nem esik annyira kívül a komfortzónán az ideiglenes lakás, mint mondjuk sok négerrel, török görög 55 éves kopaszodó emberekkel, meg 35 éves házaspárokkal együtt lakni.
A kérdező hozzászólása: Úgyis rengeteg magyar bevándorló van, nem egyszerûbb velük lakni, mint arabokkal, négerekkel, afgánokkal?
A kérdező hozzászólása: Az még nem olyan vészes, de gondolom 1 éven belül, vagy legkésõbb amikor középkorú meg idõs az ember, akkor már megunja az ingázást meg a magánélet hiányát és úgyis elköltözik vidékre vagy vissza Magyarországra. Ezt nem lehet hosszútávon csinálni. Meg aki kimegy hol néz általában szállást, airbnbn, londonimagyarok honlapokon (azt hallottam a magyarok nagyon szeretik egymást külföldön lehúzni, nem tudom mire kell vigyázni), kapkodva angol nyomtatott hirdetõújságokban, ismerõsöknek postolja facebookon és kimegy az elsõ füttyentésre, vagy hogy?
Londonon belul mindig is vagy Eszak-nyugaton, vagy Central-nyugaton laktunk, keleten max atutazoban jartam eddig. Foleg Golders Green, Swiss Cottage, Kilburn, valamint Westminster kornyekeken nezelodtunk, ez mind biztonsagos es jonak nevezheto kornyekek.
(adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({}); Londonban rengeteg a színesbõrû, ehhez hozzá kell szokni. Ugyanolyan emberek, mint a fehérek, õk is két lábon járnak, lélegeznek, reggelente munkába mennek, délután haza a családjukhoz. Akik Magyarországon vannak színesbõrûek, azok egy teljesen más kategória, nem azokhoz kell õket hasonlítani. Én nem tudom, honnan informálódsz, mihez viszonyítasz meg milyen álhírek keringenek a neten, de a szobabérlés úgy néz ki, hogy van egy saját szobád, vagy esetleg egy kétszemélyes szobád. Ilyenbõl van mondjuk 3-5 egy lakásban. Tehát maximum 6-10 ember él együtt, mint egy nagyobb család. Fürdõszoba 1-3, attól függ, mekkora a lakás. Konyha közös. Mindenki kiveszi a részét a közös költségekbõl (tisztítószer, mosószer stb.), takarításból, ha van kert, akkor kerti munkából, közös megegyezés szerint. Olyan, mintha otthon a szüleiddel és a testvéreiddel élnél együtt, csak ezek fiatalok, többnyire diákok vagy fiatal párok, akik új életet akarnak kezdeni. Semmi sokkoló nincs benne, legfeljebb annak, aki egyke, anyuci-apuci otthon ellátja minden jóval és még egy kiskanalat se mosogatna el maga után :) Állítom, a magyarországi kollégiumok nagy részében ezerszer rosszabbak a körülmények. A tömegközlekedésen pedig a zsúfoltság semmivel nem nagyobb, mint pl. Budapesten. A közbiztonság elég jó az itthonihoz képest. Vannak bûncselekmények, de hol nincsenek? Láttam már olyat, hogy a rendõrök erõszakkal elvittek egy pár embert, de ez sokkal kevésbé sokkoló látvány szerintem, mint az, amikor Magyarországon 10 cigány körüláll egy nyugdíjas nénit, hogy elvegyék tõle a pár ezer forintját, rendõr sehol, és senki se mer közbelépni. Egyébként én olyan 30-40 percnyi metrózásra laktam általában a belvárostól. Ez simán kibírható.
Ha azt gondolod hogy MO-ról ki fogsz tudni venni szobát akkor nagyon tévedsz. Ide kell jönni egy Hostelba amit lefoglalsz otthonról 2-3 napra és saját magad kell elindulni körülnézni. Viszont elõre szólok hogy az elsõ kérdés mindenhol kb az lesz hogy dolgozol-e, szóval erre 2 megoldás van: Vagy tényleg fix melóra jössz és akkor nincs gond, vagy kamuzol hogy dolgozol már. Privát fõbérlõ nem fog munkaszerzõdést kérni ha határozott vagy (mi is ezt tettük anno).
En tapasztalatbol mondom, mi napi szinten 4-5 helyet neztunk meg mikor szobat meg studiot kerestunk. Meg az ugynoksegek is mutattak olyanokat hogy katasztrofa. Berepedt ablakok, lelakott butorok. De mint mondtam ha szerencsed van ki lehet fogni. Ugyanigy ki lehet fogni jo foberlot es normalis lakotarsakat.
A kérdező hozzászólása: Ezek jellemzõek akkor a londoni albérletekre? Penészes falak, hideg, idegen kultúrájú emberek kiabálását és közelségét hallani, nyomorúságosan szûk szoba, sokszor ablak nélkül? Az elsõ hozzászóló hozzászólása alapján azt hittem van egy tök normális szobád, havi kb 120 ezer ftért egy nagy sokszobás lakásban. Már abban is elkezdtem reménykedni, hogy magyarokat lehet keríteni lakótársnak valahogy ilyen londonimagyarok féle honlapokkal. Akkor Londonban lakni tényleg ennyire maximálisan nyomorúságos?
A kérdező hozzászólása: Akkor miért Londonba megy mindenki és nem más olcsó angol városokba?
Ez így nem igaz. Keleten viszont jóval több olyan környék van ahová nem teszi be fehér ember a lábát szívesen sötétben. De London iszonyat nagy, keleten is vannak luxus övezetek szép számmal, meg üzleti negyedek. Nyugat London nyugisabb, biztonságosabb, de itt is lehet gettókat találni, én jártam már olyan helyen ahonnan pár 100 méter után visszafordultam. Az meg hogy a lakások penészednek nem nyugat vagy kelet függõ. A csilli-villi luxus és új építésû lakások nem penészesek, de azt mi meg nem tudjuk megfizetni. És megjegyzem hogy nem az összes lakás ilyen, de a megfizethetõ árkategóriában elég sok.
A kérdező hozzászólása: Meg hogy van ez hogy hetente szedik a díjat, befizetsz 90 fontot egy hétre aztán ha nem jó a társaság, ijesztõarcú nagydarab néger meg török férfiak idegen beszédét hallgatod, akkor szevasztok és jövõ héten átmész egy másik szállóra?
Dehogyis, ez egy nagy hülyeség, hogy egymáson alszanak az emberek. Legfeljebb a szerelmes párok :D Nem tudom, ki terjeszti ezeket és miért, el nem tudom képzelni, hogy tényleg van ilyen. Azok a diákszállók, amikrõl te beszélsz általában a belvárosban vannak, 1. metrózóna kellõs közepén, azért kerülnek ennyibe. Ráadásul ezek inkább rövid távra, turistacsoportoknak vannak kitalálva. A belvárosban, 1-2. zónában persze a kiadó szobák és lakások is sokkal drágábbak, viszont cserébe minden helyben van. Ahol én laktam, az 3-4. zóna volt, külváros, ott sokkal olcsóbbak a szállások. De ez mindenhol így van, Magyarországon is.
Ami biztonságos és nem belváros az Golders Green, Wembley, Putney, Wimbledon, Richmond.
Nem élnek így az emberek nyugdíjas korukig. Nyilván egy fiatal pár nem ilyen helyen fog családot alapítani. Ez csak a kezdet, egy bérlet szobában lakva Angliában minimálbéres meló mellett is sokat lehet gyûjtögetni, és mindig van lehetõség továbblépni. Sokan csinálják pl. azt, hogy kint néhány év alatt megkeresik egy magyarországi lakás árát, aztán hazaköltöznek. Magyarországon ugyanis évtizedekbe telne saját házat venniük spórolt pénzbõl. Vagy van, aki kint marad, szakmát, diplomát szerez, és ha azzal el tud helyezkedni, úgy már nagyon jól lehet élni és tud bérelni saját lakást.

Baráti társaságnak hova érdemes menni Erdélyen belül? Bővebben lent!

Ha valakinek van ilyen tapasztalata, megköszönöm, ha leírja!:) Huszonévesek vagyunk, kb 10-en mennénk a nyáron Erdélybe! Valószínűsítem az autós utazást, határtól maximum 3-400km-re lévő nevezetességeket, városokat látogatnánk meg 2-3 nap alatt. Nézegettem szállásokat, külön álló kulcsos ház lenne a legjobb választás számunkra.
gyakorikerdesek.hu
kérdésre adott válaszok
Sepsiszentgyorgy es Csikszereda ahol magyarok vannak donto tobbsegben. Szentgyorgy mellett van Brasso varos, attol nem messze van Dracula kastelya, hivatalos neven Bran kastely. SZentgyorgytol nem tul messze van a Szent Anna to, vulkanikus eredetu es ha nem tevedek talan meg csak egy ilyen van Europaban. En szentgyorgyi szekely leanyzo vagyok. Ha jo kepu vagy nalam megszallhatsz ingyen is, a varos kozpontjaban van a szuleimnek egy nagyon szep haza es a szobam ablaka egy csorgedezo kis patakra nez ki . Ja es a hazunktol 25 perc gyalog a hatalmas erdo. :D
Székelyföldre ! ez Erdély legszebb része !...itt minden fõbb történelmi és turisztikai nevezetesség karnyújtásnyira van és minden napra jut belõle több is . Viszont ide a 2-3 nap nagyon kevés ! :P
Székelyudvarhelyen , ha csak magyarokat akartok hallani :D , ott van Székelyföld közepén , és rengeteg látnivaló van arra felé .
A kérdező hozzászólása: Köszi szépen a választ, igazából úgy gondoltam, hogy körülbelül 3 napig egy helyen lenne a szállásunk, és annak a vonzáskörzetében sok látnivalót tudnánk megtekinteni. Gondolok itt túrázásra, tavakra, nevezetességekre!:)

Volt már valaki a párizsi Montparnasse toronyban?

Most megyek Párizsba egy pár napra, de nem először.A kötelező nevezetességeket már láttam, így most más programokat szeretnék tervezni.A Montparnasse-toronyt mindenképp szeretném megnézni, de egy kicsit tériszonyos vagyok.A kérdésem az, hogy a lift, ami felvisz a torony tetejére, az hogy néz ki?Nagyon para? :-)
gyakorikerdesek.hu
kérdésre adott válaszok
A kérdező hozzászólása: Na, elmentem, és felmerészkedtem!:-) egyáltalán nem volt félelmetes, pedig én nagyon parázok a magasban!a liftbõl nem látsz ki, odafent sem veszélyes!és csodaszép a kilátás:-)

Mi a helyzet a dubrovniki exklávéval kapcsolatban?

A neumi folyosó ami Boszniához tartozik, elválasztja Dubrovnikot az anyaországból. Tud valamit vki arról vmit hogy hogy fogják összekapcsolni a részeket?
gyakorikerdesek.hu
kérdésre adott válaszok
Lehet h rosszul tudom, de Neummal szemben a szigetek (és így a tenger is) még Horvátországhoz tartoznak, így Dubrovnik nem exklávé, területileg összefügg az anyaországgal. Legfeljebb nem szárazföldön. Most is össze van kapcsolva, a buszok a part mentén mennek, Neumon át. Daytonban a bosnyákoknak csak tengeri kijárási lehetõséget ígértek, nem saját folyosót a nemzetközi vizekhez (ld. még Pirani-öböl). Ha a véleményem érdekel, szerintem nem fognak építeni semmit, esetleg kompot indítanak a Peljesachoz vagy felállítják a korridort.

Jordániában, az ammani repülőtéren ugyanúgy lehet a vízumot megvenni, mint Aqababan?

Vagyis, nem szükséges előre igéynelni itthoni nagykövetségen?
gyakorikerdesek.hu
kérdésre adott válaszok
http://www.kulugyminiszterium.hu -utazas kulfolre informaciok.

Szegedről hogy tudnék a legegyszerűbben Bécsbe jutni, és vissza?

Kb mennyi pénzbe kerülne ez ha diák vagyok? (vonatba vagy buszba gondolkozok)
gyakorikerdesek.hu
kérdésre adott válaszok
"de olyan 6-7 rugóval számolj" ? Mármint csak a Budapest-Bécs útra gondolsz? Mert az tudtommal (vonattal) 25 eurótól indul, ami már 7500Ft és akkor még a Szeged-Budapest utat nem számoltuk. Szerintem a legolcsóbb ha találsz Szegeden olyan szervezõdést akik busszal mennek ki mostanában adventi vásárra. Sokfelõl szoktak ilyet szervezni, Budapestrõl is rengeteg ilyen busz megy egy-egy napra a bécsi adventi vásárt megnézni, de vidékrõl is több helyrõl hallottam már. Én látok rá esélyt, hogy ilyen Szegeden is van. Akár utazási iroda is szervezhet, vagy Szegedi egyetemek környékén is érdemes lehet nézelõdni, pl. fali plakátokon hátha. Szegedrõl egyénileg nem lesz túl olcsó máshogyan.
Felvonatozol Pestre, ott leszállsz Zuglónál, átmész a 7-es busszal a Keletihez és onnan megy vonat Bécsbe. Az ár az több mindentõl is függ, de olyan 6-7 rugóval számolj, de érdemes utánanézni, mert pl.: ha idõben foglalsz olcsóbb a Budapest-Bécs út.

Mérsékelt övezeti érdekességek?

Tudnátok nekem ilyeneket írni, nagyon kéne...
gyakorikerdesek.hu

Van itt olyan aki New Yorkban él?

Mert ha igen akkot tudna nekem róla mesèlni. (Ha valaki viszont nem èl ozt de sokat tud róla akkor az ő válaszukat is szivesen várom).
gyakorikerdesek.hu
kérdésre adott válaszok
(adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({}); New York az Amerikai Egyesült Államok legnépesebb városa. Az amerikai kontinens 2. legnagyobb városa. Központja a New York-i agglomerációnak, amely világviszonylatban is a legnépesebbek közé tartozik. A világ vezetõ globális városa. Az USA és a Föld elsõ számú, üzleti, kereskedelmi, egészségügyi, oktatási, kutatási és fejlesztési, technológiai, média, mûvészeti és szórakoztatóipari központja. A világ legnagyobb és legjelentõsebb pénzügyi központja. Tõzsdéje a legnagyobb a világon. A világgazdaság három nagy centruma közül (London és Tokió a másik kettõ) a legmeghatározóbb szerepet tölti be. Itt található az ENSZ, és a világ legjelentõsebb transznacionális vállalatainak és legnagyobb bankjainak a székhelye is. A világ egyik leglátogatottabb városa és a legtöbb GDP-t termelõ város is egyben. Igen sokrétû és világhírû kulturális élete miatt a Föld kulturális fõvárosaként is szokás emlegetni. Egyike a világ négy nagy divat fõvárosának. (London, Párizs és Milánó a másik három) A globális zeneipar és a nemzetközi diplomáciai élet legfontosabb központja. Repülõtere, a John F. Kennedy nemzetközi repülõtér az egyik legforgalmasabb a világon és az Egyesült Államok vezetõ légikikötõje a nemzetközi légi utasforgalom tekintetében. Több félszigeten és szigeten, illetve részben a szárazföldön fekszik az Atlanti-óceán nyugati partján, a Hudson folyó torkolatában; szárazföldi területe 789 km², lakossága az agglomeráció nélkül, 8 453 558 fõ.[2][3][4][5] Az azonos nevû tagállamban található, a tõle való megkülönböztetés végett hívják még New York City-nek, illetve (az állam megjelölésével) New York, New York-nak. Közkedvelt elnevezése még a Big Apple (Nagy Alma), de utalnak rá úgy is, hogy A város, ami soha nem alszik. Öt nagy kerületre osztható, amelyek a következõk: Bronx, Brooklyn, Manhattan, Queens, és Staten Island, melyek egyben New York állam megyéi. A városban több mint 800 nyelvet beszélnek, amivel nyelvi szempontból a legsokszínûbb.[6] A New York-i agglomeráció 19, 1 milliós lakosságával (17 400 km²), az USA legsûrûbben lakott területe, és része az Egyesült Államok Népszámlálási Hivatal által meghatározott New York–Newark–Bridgeport összetett statisztikai területnek, mely több mint 22 millió lakossal a legnépesebb az országban. 1624-ben alapították holland telepesek Új-Amszterdam néven, majd 1664-ben angol fennhatóság alá került.[7] Késõbb kapta a New York nevet az angliai York hercege, Jakab (James) tiszteletére. 1785 és 1790 között az USA fõvárosa is volt.[8] Az ország legnagyobb városa 1790-tõl.[9] New York számos körzete, nevezetessége vált ismertté a külföldiek számára is az idõk folyamán. A Szabadságszobor bevándorlók millióit köszöntötte, amikor hajójuk megérkezett az öbölbe a 19. század végén, és a 20. század elején. A Times Square-t gyakran emlegetik a Világ keresztezõdéseként is, ami találó név, hiszen ez az egyik legforgalmasabb a világon. New York pénzügyi központja, a Wall Street Alsó Manhattanben, amelyet a világ legfontosabb pénzügyi központjaként tartanak számon.[10][11][12][13][14][15] Végül, de nem utolsósorban, a világ vezetõ tõzsdéje, a New York Stock Exchange is itt található. Számos fõiskola és egyetem található New Yorkban: Columbia Egyetem, New York Egyetem és a Rockefeller Egyetem, amik a világ legnívósabb oktatási intézményei közé tartoznak.[16] 2003. évi bruttó bevétele 488, 8 milliárd dollár volt, amivel a városok rangsorában az elsõ helyre került; az USA-tagállamok közül csak ötnek volt nagyobb bevétele, sõt a világ országai közül is csak tizenötnek.

Gyerekkel utazom, kell valami engedély?

Kisfiammal utaznék, nem élünk együtt az édesapjával.
gyakorikerdesek.hu
kérdésre adott válaszok
En ugy tudom hogy kell a masik szulo engedelye ahhoz hogy kimehess a gyermekeddel.
Elvileg igen, gyakorlatilag sem tõlem nem kértek semmit, amikor jöttem-mentem a gyerekekkel, sem pedig most a volt férjemtõl. Õ hozta ki õket (külföldön lakom a gyerekekkel), tõle sem kérdezte senki, hogy hol van anyuka, együtt élnek-e, apuci nem megszökni készül-e a gyerkõcökkel. Barátnõmék is repkednek össze vissza, van hogy valamelyik szülõ bármelyik gyerekkel és soha nem kértek tõlük semmit. Viszont vannak történetek, amikor igen. Egy sima egy hetes nyaralásra nem hiszem, hogy kekeckednének, de ha jóban vagy az apával, a biztonság kedvéért angolul írhat egy papírt, hogy jóváhagyja az ettõl eddig, X helyre történõ külföldi utazást nyaralás céljából. Persze ha nem Erdélybe mentek, mert akkor mindenféle engedély kell, a románok nagyon komolyan veszik.
Ha nyaralni mentek, akkor semmi engedély nem kell. Csak legyen a gyereknek is útlevele vagy személyi igazolványa