Találatok: Az 5 cicának (83 db)

Az éjszakai fejést hogy lehet elkerülni? Az éjszakát átaludja az 5 hetes babám, emiatt reggelre nagyon tele lesz mindkét cicim.

Eddig felkeltem hajnali 3-kor fejni mindét cicib?l egy keveset (20-30ml), hogy reggelre ne durranjanak szét. De már annyira fáradt vagyok, hogy ma fel sem ébredtem magamtól éjjel. Pedig mindig fel szoktam ébredni. Reggelre viszont nagyon tele lettek a cicijeim.
gyakorikerdesek.hu

Legjobb: Az elején én is így voltam, ha nem bírtam már felkelni éjjel akkor reggelre két hatalmas ballont cipeltem cici helyett és merõ tej volt a pizsifelsõm. Késõbb be fog állni. Nekem olyan két hónap kellett neki. Addig sajna amit babci nem evett ki, azt le kellett fejnem. Tavaly augusztus elején szültem és szeptember közepe-vége felé még fagyasztottam le plusz tejcsit...aztán szépen elmaradtak ezek a fejések, mert egyre kevesebb maradt benne, meg a cici is rááll arra, hogy mikor-mennyi kell. Csak egy vigaszka: a fiam most egy éves. A cicit rágcsának használta már csak esténként, ezért leszoktattam. Vagyis leszokott magától. Nem adtam õ meg nem kérte. A cici meg abbahagyta :-)))

kérdésre adott válaszok
Szia! Elhiszem, hogy nagyon-nagyon fáradt vagy, de mindenképpen kelj fel fejni egy kicsit, mert be is gyulladhat a melled. Az meg borzasztó fájdalmas tud lenni, és van olyan is, hogy mûteni kell.Nem akarlak rémtörténetekkel ijesztgetni, ezért nem írom le, hogy milyen dolgok fordultak elõ a barátaimmal, és az anyukámmal is. Próbáld meg, ha lehet, hogy aludj napközben amíg a baba is, ha nem lehet így vigye el a mama, vagy a párod sétálni addig aludj egy kicsit, hogy éjszaka fel tudj kelni. Idõvel, majd be fog állni, de most még szükség van a fejésre. Jó babázást, és jó egészséget! És hidd el, hétrõl hétre könnyebb lesz minden, csak az elsõ 1-2 hónap ilyen nehéz.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm szépen a segítséget!
Sztem is fejjél, de esetleg azt meg lehetne próbálni, hogy amikor este megeteted a picit, leteszed aludni, majd amikor te is mész alduni, gondolom eletelik idõ addig is, így akkor fejd le mindkét cicidet teljesen.Vagy ha éjjel fel is kelsz próbáld meg, h. mindig picivel kevesebbet fejjél le. Én 3 hós koráig fejtem, most 4, 5 hós és tök jól beállt a kereslet-kínálat. Õ 6 hetes kora óta alussza végig az éjjeleket.
Ez ezzel jár! Nekem is hiába aludta át az éjszkát a születésétõl kezdve, 3 hós koráig fejtem minden éjjel, mindkét cicit teljesen leszívtam, reggelre megint tele lett mind a kettõ, aztán valahogy nem bírtam kelni, elmaradtak a fejések, de addigra már be is állt a termelés. Keljél fejni, jó ha van a fagyóban tej, mert növekedési ugrásnál mikor több kell a babának jól jön, vagy ha már nem lesz elég a tej, jó ha van a fagyóban, mert 2000 ft a heti tápszer!
Az elején én is így voltam, ha nem bírtam már felkelni éjjel akkor reggelre két hatalmas ballont cipeltem cici helyett és merõ tej volt a pizsifelsõm. Késõbb be fog állni. Nekem olyan két hónap kellett neki. Addig sajna amit babci nem evett ki, azt le kellett fejnem. Tavaly augusztus elején szültem és szeptember közepe-vége felé még fagyasztottam le plusz tejcsit...aztán szépen elmaradtak ezek a fejések, mert egyre kevesebb maradt benne, meg a cici is rááll arra, hogy mikor-mennyi kell. Csak egy vigaszka: a fiam most egy éves. A cicit rágcsának használta már csak esténként, ezért leszoktattam. Vagyis leszokott magától. Nem adtam õ meg nem kérte. A cici meg abbahagyta :-)))
A kérdező hozzászólása: Köszönöm szépen!

Kepzeljetek el ma reggel szulettek meg a cicam kolykei 5 cica van, az agyban folyt el a magzatvize. De amikor megszulte es jott az a gamat olyan darabok a kolykokkel es azt a cicam megette attol nem lesz beteg?

Leci valaszoljatok, elore is kocike.
gyakorikerdesek.hu

Legjobb: Ez teljesen természetes dolog. Ez a viselkedés még az evolúció során maradt meg a háziasított cicáknál és kutyáknál. A vadonban ugyanis pl. a vadmacska azért eszi meg a magzatburkot a köldökzsinórt és a méhlepényt mert a szülés után napokig nem hagyja el a kicsinyeit, és így gyûjt elég erõt ahhoz, hogy kibírjon 4-5 napot éhezés nélkül, úgy, hogy ne apadjon el a teje. Arról nem is beszélve, hogy a méhlepény tele van olyan hormonnal, ami a bõséges anyatejtermelõdést elõsegíti. Szóval ez teljesen természetes dolog, nem kell aggódni.

kérdésre adott válaszok
Semmi baja nem lesz! A kutyák is megeszik!=)
Ez teljesen természetes dolog. Ez a viselkedés még az evolúció során maradt meg a háziasított cicáknál és kutyáknál. A vadonban ugyanis pl. a vadmacska azért eszi meg a magzatburkot a köldökzsinórt és a méhlepényt mert a szülés után napokig nem hagyja el a kicsinyeit, és így gyûjt elég erõt ahhoz, hogy kibírjon 4-5 napot éhezés nélkül, úgy, hogy ne apadjon el a teje. Arról nem is beszélve, hogy a méhlepény tele van olyan hormonnal, ami a bõséges anyatejtermelõdést elõsegíti. Szóval ez teljesen természetes dolog, nem kell aggódni.
Ez normális, elvileg minden macskának meg kéne ennie (úgy tudom...)
A kérdező hozzászólása: Kocike mindenkinek aki valaszt kuldott, megnyugodtam.Csak tudjatok ez az elso cicam aki ithon megszul vagyis a sajat cicaam szuljon es nagyon orulok.Ha latnatok milyen edik.
Nem semmi baja nem lesz tõle ne aggódj!

Hogy szoktassam le az 5 hónapos cicámat, a kezem harapdálásáról? És miért nem szereti ha dögönyözöm (pl. simogatom a pociját)?

gyakorikerdesek.hu

Legjobb: A hasukat ösztönösen védik, kevés cica szereti, ha oda nyúl az ember. 5 hónaposan természetes, hogy harapdál. Sokan leszoknak róla, ahogy felnõnek, aki mégsem, azzal pedig lehet kesztyûs kézzel játszani vagy méginkább egy tárggyal.

kérdésre adott válaszok
A kérdező hozzászólása: Nem hiszem hogy okot adok a harapdálásra, egyszerûen simogatni szeretném és õ harapdálni kezdi a kezemet.Ennyi.
Majd késõbb értékelni fogja a simogatást, a kölyökmacskák még nincsenek oda az ilyesmiért. Õket csakis a játék érdekli, ami számukra némi harapdálást is magába foglal.
Mindig a macska irányít: ha azt akarja, hogy a hasát simogasd, odakínálja neked. A kéretlen (has) simogatás agressziónak minõsül macskáéknál. Ha pedig azt akarod, hogy ne karmolja a kezed, sose játssz vele kézzel durván, és játék közben mindig legyen szabad menekülési útvonala. Ha azt látod, hogy menne tõled, engedd. Kb. ennyi kell a macska teljes bizalmának elnyeréséhez, fullos hassimogatási lehetõségekkel. Csak sajnos így meg anyai pozíciót nyersz a macskánál, a játszótársi pozíciót meg az kapja, aki hajlandó durván játszani. Azaz: simi sok lesz, de közelharc semmi.
Azért harap meg mert a macskáknak a hasuk a legérzékenyebb pontjuk nagyon finoman lehet simogatni.Am ha bízik benned a hasát fogja mutatni és akkor kell óvatosan megsimizni.
A hasukat ösztönösen védik, kevés cica szereti, ha oda nyúl az ember. 5 hónaposan természetes, hogy harapdál. Sokan leszoknak róla, ahogy felnõnek, aki mégsem, azzal pedig lehet kesztyûs kézzel játszani vagy méginkább egy tárggyal.
Ez macska, nem kutya...A hasuk érintése védekezõ reflexet vált ki. 5 hónaposan épp zajlik a fogváltást, ilyenkor rágcsálnak. De ha úgy nyúlsz hozzá hogy neki az irritáló, akkor ne csodálkozz ha belédharap. Tapasztald ki, és ha valami nem tetszik neki, ne csináld. Ennyi.
Tesom cicaja 2eves.O harapdalassal mutatja ki a szeretetet.Erdekes dolog, de igy van.
Akkor lehet hogy túl gyakran akarod simogatni. Hagyd békén. Ha szeretgetést akar, tudatni fogja veled. Addig is játsz vele. A horgászbot típusú játékok a legjobbak.
Szerintem, ha a hasát simized, azt játéknak nézi, én így szoktam õket felhergelni a játékra :)

Lehet az 5 hónapos lány cicám már ivarérett?

Pénteken viszem ivartalanításra a cicámat, de ma nagyon furcsán kezdett el viselkedni. Sokat nyávog (egészen másképp, mint eddig), állandóan dörgöl?zik, a hátán hempereg - szóval olyasmiket produkál, mint a pározni akaró n?stények. Most este a párom simogatni akarta, erre felnyomta a cica a fenekét, hangosan berregni kezdett, aztán megint kifeküdt. Ráadásul folyton az ajtó el?tt ólálkodik és nyávog. Lehetséges ez már ilyen korán? (szombaton lesz pontosan 5 hónapos)
gyakorikerdesek.hu

Legjobb: a mi cicánk 6 hónaposan tûzelt és én nemtudtam hogy mit csinál mert õ volt az elsõ cicám azthittem hogy beteg és azért csinálja ezt de az állatorvos monta hogy már ivarérett és azért ad ki ilyen hangokat.

kérdésre adott válaszok
Átlagosan 6 hónapos korban. De ez függ a fajtától is, nõstények esetében a születési hónaptól is. A házimacska nõstények a születési évüket követõ januárban tüzelni kezdenek, tehát az áprilisban született macskák 8 hónapos korukban, míg az augsztusban születettek akár már 4–5 hónapos korukban is elkezdhetik. A hímek 6–8 hónapos korukra válnak ivaréretté. A perzsa típusú macskák késõbb érnek, és akár 2 éves korukig is várhatnak vele. A sziámi típusúak ugyanakkor korán kezdik. A túl korai ellés a nõsténymacskát nagyon megviseli és növekedését visszaveti. A tenyészmacskákat az 1 éves kor betöltése elõtt nem szokták "munkába" fogni.
a mi cicánk 6 hónaposan tûzelt és én nemtudtam hogy mit csinál mert õ volt az elsõ cicám azthittem hogy beteg és azért csinálja ezt de az állatorvos monta hogy már ivarérett és azért ad ki ilyen hangokat.
A kérdező hozzászólása: Igen, holnap viszem is a mûtétre! Köszi!
Simán lehet ivarérett, a doki akkor is elvégzi az ivartalanitást. Anyumék macskája 6 hónaposan már vemhes is lett. 6 cicával
az én cicám 7 hónaposan lett ivarérett, de lehet, hogy már korábban is elõfordul:)
5 hónapos kortól lehet ivarérett, de ez változó. Tüzeléskor nem mûthetõ!
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a válaszokat! A macs tényleg tüzelt, de szerdára már teljesen megnyugodott, ezért azon a héten pénteken (6-án)meg tudták mûteni. Ma megyünk varratszedésre, minden rendben zajlott végig! :) )
A kérdező hozzászólása: Nagyon köszönöm a válaszokat! :) )
Az lehet, hogy már ivarérett. Az én cicám % és fél Hónaposan terhes lett.
A cicád tüzelni kezdett, elérte az ivarérett kort. amúgy ez macskánkén is változó, lehet öt, hat, vagy akár nyolc hónaposan is. anyámék macsekja is nyolc hónapos volt.
Gyanús a dolog, azért vidd csak el, a doki majd megmondja, hogy tudja még mûteni, vagy csak tüzelés után.
legalább 10 hónap kell hogy ivarérett legyen egy macska! most csak gyakorolja a dolgot! utánozza az õsöket és a következõ évben készen áll rá

Ha az 5 hetesem elutasítja a cicit, később sem fog neki kelleni?

Volt már valaki így? A cumi/cumisüveg miatt van, ugye?
gyakorikerdesek.hu

Legjobb: cumis üveget dobd ki a kukába!!!!!! tedd cicire óránként még simán visszaszokik. máég egy ötlet nálam bevát reggeltöl estig ágyba volt meztelen felsö testel a kcist meztelenre(egy pelus volt rajta magamra tettem és igy voltunk és nagyon nagyon bevált tejszaporitásra. legyen mellen óránként két óránként böséges folyadékot igyál

kérdésre adott válaszok
LLL tanácsadot hivd fel probálkozz még nagyon fiatal hogy visszaszokjon mikor kezdted el és legfõképp miért cumis üvegböl etetni?
Ha már most így sztrájkol, akkor ez késõbb sem fog változni - hacsak nem teszed el az üveget és nem kérsz szakmai támogatást. Ez a helyzet (valószínûleg) egy cumizavar miatt kialakult szopási sztrájk, amit elég nehéz megoldani, de nem lehetetlen. Viszont részletes kivizsgálást és fõleg komoly lelki támogatást igényel, hogy végig tudd csinálni. Én is mindenképp arra biztatlak, hogy fordulj szakemberhez és alaposan fontold meg, amit mondanak neked. Sok sikert és kitartást kívánok!
Ha elõször cumisüveget tettél a szájába és nem a cicidet ne légy meglepõdve h nem kell a cicid... Nem küzd meg érte már rájött h jobban és könnyebben tud enni üveggel... Próbálgasd természetesen ne hagyd elapadni vagy akkor fejd le de jobb volna ha többször tennéd a szájába...
cumis üveget dobd ki a kukába!!!!!! tedd cicire óránként még simán visszaszokik. máég egy ötlet nálam bevát reggeltöl estig ágyba volt meztelen felsö testel a kcist meztelenre(egy pelus volt rajta magamra tettem és igy voltunk és nagyon nagyon bevált tejszaporitásra. legyen mellen óránként két óránként böséges folyadékot igyál
A kérdező hozzászólása: De ha be sem kapja, hogyan tegyem mellre? Üvölt folyamatosan...
UI: mivel fiatal a bab hátadra lefekszel öltöztesd le a picit takarozzatok be tedd a hasdra a kicsit és engedd hagy másszon fel a cicidig van benne egy õsztön ha ezt elõ tudod hivogatni akkor nyert ûgyed van. cumis üveg az kuka ha nem válik be akkor szoptanit vegyél

Egy kandúr cica hány hónapos korától szokott elmenni csavarogni? Az én cicám 5 hónapos és tegnap elveszett. Mit csináljak?

gyakorikerdesek.hu

Legjobb: hol tartod? plakátolj, kérdezgess, nézd a pici lábnyomokat abban a pár mm-s hóban...

kérdésre adott válaszok
hol tartod? plakátolj, kérdezgess, nézd a pici lábnyomokat abban a pár mm-s hóban...
mármint tartottad :S
A kérdező hozzászólása: Udvari cica vlt, de még sose ment el sehova, meg szerintem nem nagyon tudna hol :/ remélem visszajön. Már fb-ra kiraktam h eltûnt. Nálunk már nincs hó, meg rajta kivül még van 2 cicám szal nemtudnám melyik az õ nyoma.

Az igaz, hogy az 5. hét után a cicának megváltozik a szeme színe?

Enyém olyan 7 hetes, de a szeme mindig kék. Minden kiscicának kék a szeme, de 5. hétt?l megváltozik.Nem tudom ez mennyire igaz..Örülnék, ha kék maradna a cica szeme. És a harapdálásról le fog szokni?
gyakorikerdesek.hu

Legjobb: nekünk is volt egy cicának akinek kék maradt:)

kérdésre adott válaszok
Lefog szokni róla, de játék közbe fog, amíg kiscica. Akkor marad kék a szeme ha alapból olyan fajta. Ha házimacs akkor megváltozik, nem biztos hogy pontosan 5. héten, lehet elõbb lehet késõbb. (:
A kérdező hozzászólása: *Harapdálás
A kérdező hozzászólása: Már kezd zöldes lenni.
Na milyen lett?:D
A kérdező hozzászólása: Sajnálom utolsó. Köszönöm, hogy írtatok. Az anyja fajtiszta, -azt hiszem sziámi, viszont az apja nem, remélem az anyja szemét örökli. Hapadálás, hát elég sok idõt tölt ezzel, mihelyt fel kell, rögtön jön harapni a kezem...Néha olyan erõsen :(
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a válaszokat. Majd pár hét múlva meglássuk milyen lesz :)
nekünk is volt egy cicának akinek kék maradt:)
házi cicáknál talán csak a fehér színûeknél szokott elõfordulni a kék szem.
Tempera, spray, vízfesték, filctoll, sok minden van amivel átszínezheted neki.
Az én kiscicámnak zöld volt a szeme, de kicsit késõbb, nem tudom pontosan hány hetesen már sárgásodott neki. Sárga lett teljesen, gyönyörû, topázos... Õ felnõtt korában is harapdált játék közben. Sajnos, már nincs velem. :(
A harapdálás: az enyém most egy éves, és az ivartalanítás óta egyre kevesebbet vadul, állítólag 2 éves korára minden macska teljesen lenyugszik, fõleg ha ivartalanítva van, persze vannak extrém esetek
Az enyémnek olyan 9 hetes kora körül érte el ezt a gyönyörû óarany színt a szeme, ami most van, elõtte kék volt, szóval szerintem még változhat. Olyan 4 hónap körül már a végleges szemszínt viselik.
Ha nem fajta miatt (pl. sziámi) kék a szeme, akkor általában a kék szemû cicák rosszul látnak, rosszabb esetben vakok :(

kérdésre adott válaszok
szia, mérni szoktad? nem gyarapszik megfelelõen? ha gyarapszik, és nem tûnik éhesnek, akkor ne mérregesd, kevesebbet fogsz idegeskedni! mindig ilyen idõközönként evett vagy hosszabb idõt is kibírt? ha igen, akkor mondom, hogy 3 hónapos korban van egy fejlõdési ugrás, ami gyakrabbi cicizéssel jár. ha mindig iylen gyakran evett, akkor sem hiszem, hogy ez kóros, nem kötelezõ a babáknak betartani az órarendet. :) 2 éves kislány anyukája
A kérdező hozzászólása: most is csak 60 ml evett :( Kezdek aggódni!
Ennyit bíregíszerre a kis pocakja, majd jön egy ugrás, onnantól többet fog enni egyik napról a másikra... egyébkéntvan az úgy, hogy azért akar sûrûbben cicizni, mert a tejszaporításon dolgozik. No para !

Egy éves elmult a kisfiam egyszerre 5 foga jön lehetséges ez? Már mind az 5 nek látom a hegyét (rágófog) Enni nem akar csak cici de az is csak este.

gyakorikerdesek.hu

Legjobb: Lehetséges, és azért van az étvágytalanság is. Hagy cicizzen és próbálj gyümilevet is adni.

kérdésre adott válaszok
Lehet, nekünk is egyszerre jött a négy rágófog, és a négy szemfog is. Adj neki azt, amit megeszik, és ne félj, nem fog éhen halni, amennyi kell neki, annyit eszik:)
Lehetséges, és azért van az étvágytalanság is. Hagy cicizzen és próbálj gyümilevet is adni.

Az 5 hónapos cicának csak junior eledelt szabad adni?

Legtöbb esetben whiskas junior alutasakost kap, de sajnos abból csak négyféle íz van a feln?ttb?l meg sokkal több,és van amelyiket nagyon szereti.Nem árt neki ha néha feln?tt eledelt is kap?
gyakorikerdesek.hu

Legjobb: 5 hónaposan nyugodtan megeheti a felnõtt kaját is,de naponta szerintem csak egyszer add azt neki.Várj még 1-2 hónapot amíg teljesen átállsz a felnõtt eledelre.

kérdésre adott válaszok
Szerintem a cicák jobban tudják nálunk, mi jó nekik. Amikor a kicsiknek junior ételt tettem ki, megették a nagyok, õk meg vidáman falták a nagyokét. Ha megnyugtat, kövesd a tápos doboz útmutatóját, de a legbiztosabb egy állatorvos. Az én cicáimnak soha nem lett bajuk.
5 hónaposan nyugodtan megeheti a felnõtt kaját is, de naponta szerintem csak egyszer add azt neki.Várj még 1-2 hónapot amíg teljesen átállsz a felnõtt eledelre.
Én mindig csak egyféle junort látok, mi az az 5 íz? Én akkor szoktam felnõttet adni, ha nem kapok a boltba juniort, de akkor is keveset veszek, és igyekszem pótolni hamar. Én úgy tudom, kb 1 éves koráig kell juniort adni nekik.