Családi kapcsolatok -Eljegyzés - 1333 db

Miért gondolkodnak így a férfiak? Én ezt nem így képzeltem el!

4éve vagyunk együtt a párommal és egy éve lakunk együtt közös házban. Mindig is nagyon jól megvoltunk, soha egy hangos szó. A múltkor beszélgettünk este szex után, mondta, hogy szeret és "hozzám jössz feleségül?". Persze igent mondtam, de igazából nem így képzeltem el, hogy így kérje meg a kezem. Azt is beszéltük, hogy elvisz vacsorázni, majd névnapomkor. Másnap magamba voltam itthon, beállít anyós jelölt, hogy majd elmehetnénk egy este a templomba megesküdni, már ő lebeszélte a pappal. Mert hogy ha becsúszna egy gyerek, ami tervbe is van, akkor meg legyen keresztelve, nehogy ne keresztelje majd meg emiatt. Na én ebben a percben le is ültem. Jó én se akarok nagy esküvőt, de azért csak egyszer van ilyen. Meg azért na, egy virágot se fogok kapni meg gyűrűnk se lesz?! A problémámat ecseteltem a páromnak, de szerinte csak pénzkidobás, meg mostanába éjszaka 12órázik, mindig nyűgösen jön haza, meg hogy nem vagyunk gazdagok. Mindig a pénzzel és az idővel takarózik. Szerintetek?
gyakorikerdesek.hu
kérdésre adott válaszok
26 éve szeretetben, valóban nem a gyûrûn múlik, ha mindketten így gondoljátok!! De ha egyik fél szeretné azt a gyûrût, akkor vajon mennyire szereti a másik, ha egész életében egy gyûrût sem vesz neki? Nem kell arany sem szerintem. Egyébként meg ha közli, hogy férjhez ment, a csajok elsõ kérdése, hogy mutasd a gyûrût. Hah, de felszínesek a nõk, szeretik az ilyesmit. A kis esküvõ két tanúval nálunk meg sértõdés lett, mert férjem tesója nem lett meghívva. Mert ugye, tényleg kicsi esküvõ volt. A rokonok csak lestek, munkatársak jönni akartak, de hát nem akartuk. Hiába mondtam, hogy a lakásra kell a pénz.
Igaza van a párodnak:)
Engem egy sima, dísztelen ezüst gyûrûvel kértek meg anno, volt kb 3000 ft, de legalább megerõltette magát az illetõ és nem odaböfögte dugás után hogy hozzá megyek-e. A nõk nagy részének igenis fontos a lánykérés pillanata és módja, senki nem arra szeretne emlékezni hogy félvállról odavetették neki a kérdést, de még egy jelképes olcsó gyûrût sem kapott, ami aztán tényleg nem egy nagy tétel, és nem a pénz hanem a szándék miatt jelent sokat. Azért arra jó ránézni késõbb is. Ha meg ennyire spórolni kell mindenen, akkor legyen esküvõ akkor amikor lesz rá keret, ne mindenáron, és fõleg ne az anyós szervezze már.
én totál megértelek, de a pasik ilyenek :D nem midnig tudják mi kell a nõnek, gyertyafény vacsora romantika és utána letérdel gyûrû vagy még valami szépet is mond... én ilyenre vágynék:D
Szerintem itt a válaszolók nagy többségének szövegértési problémái vannak. Többször is elolvastam és nem hittem a szememnek. Maga a lánykérés egy dolog, a párod nem adta meg a módját ez rajtad múlik, hogyan reagálod le. De hogy már a tudtod és beleegyezésed nélkül lebeszéli a pappal a TI esküvõtöket, az mindennek a teteje. A párodról meg annyit, más is dolgozik és fáradt de hogy manapság egy gyûrû problémát jelentsen, engem kiakasztott. Szépen a fejed felett döntöttek és így lesz majd, ha lesz csemete is. Én tuti lépnék ebbõl a családból!
Igen, persze, lehet esküvõ nélkül, gyûrû nélkül stb. végülis a híd alatt is el lehet tengõdni, de ha nem ezt akarja valaki? Ha többre van igénye? Miért kellene a vágyakról lemondani csak azért mert MÁSNAk is jó x éve, és nem rinyál...Ebbõl is látszik, hogy csak úgy lehet tartós boldogságot elérni, ha olyannal van együtt az ember, akivel hasonlóak az igényei és vágyai, a céljai.
Szia! Hol tart az "ügyed"?:) Még mindig "ki vagy bukva" ezen? Vagy megoldódott valahogyan (Magadban rendbe raktad a dolgot vagy közösen vagy ilyesmi...)?
Nekünk sincs karikagyûrûnk, mert nem is akartunk. Esküvõn is csak két tanú, és a szüleink voltak. Mégis együtt élünk 26 éve szeretetben, békességben.
Esküvõhöz leginkább polgári szertartás kell. Állj a sarkadra, és ha spórolható rá apénz, akkor annyira nem nagy össze egy szép esküvõ. (csodaszép ruhámat vaterán vettem 20ezerért, eladtam 15-ért, szóval 5 ezerbõl volt ruhám.Vacsora is megoldható kevésbõl, lehet kerti parti, szûk család, pár barát) Csak akarni kell.
15 vagyok Most látom hogy esküvõi csokron akar spórolni az a virág a hülyeség? Én azt hittem hogy nem kaptál lánykéréskor virágot az a baj. Szerintem ezek a dolgok mind megbeszélhetõk.Az én férjem is nehéz eset de tudtunk alkudozni ki mit szeretni, kinek mi a fontosabb. A mai napig így vagyunk, megbeszéljük és figyelembe vesszük mit akar a másik, az igényekhez, elképzelésekhez, pénzhez alkalmazkodunk, és akkor a végére kijön ami mindkettõnknek jó. Ha ez nálatok nem szokott megvalósulni, akkor azért gondolj át az esküvõt. Csak akkor menj bele ha minden stimmel, jó ideje jól megvagytok, azonosak a nézetek. Az hogy nincs hangos szó még nem jelent tökéletes kapcsolatot, lehet hogy az egyik el van nyomva. Szóval ha jó a kapcsolat akkor házasodj.
"Másnap magamba voltam itthon, beállít anyós jelölt, hogy majd elmehetnénk egy este a templomba megesküdni, már õ lebeszélte a pappal. Mert hogy ha becsúszna egy gyerek, ami tervbe is van, akkor meg legyen keresztelve, nehogy ne keresztelje majd meg emiatt." - nézd Kérdezõ, nekem ez a szituáció egyértelmûen azt mondja, hogy anyósnak fontosabb a saját vallásának való megfelelés, mint a jövendõ menye emberi méltósága. Szerintem ez bõven a megbocsájthatatlan kategória, ahol két választás van: 1, a párod szépen helyreteszi anyukát, hogy a vallási fanatizmusát tartsa meg magának, hagyja a küszöbötökön kívül, ti ha házasodtok, akkor azt magatokért teszitek, akkor és úgy, ahogy jónak látjátok. 2, Ha nem, akkor télak, mert az ilyen tipikusan az az anyós, aki utána majd azt fogja megszabni, hogy hogyan és mire neveld a gyerekeiteket, stb...
És igen, nagyon csalódott lennék!!! Nekem fontos lenne, neki meg pénzkidobás...
Miért kellett volna a lánykérésbõl nagy felhajtást csinálni? Az esküvõ lehet kéttanús is. A házasság sikere NEM a nagy lagzitól függ! Fõleg, ha nincs sok pénzetek. Ha mindenáron habos-babos menyasszonyi ruhát akarsz, azt egy szerény esküvõn is felveheted.
Szerintem sincs gond a lánykéréssel. A gyûrû pedig csak megegyezés kérdése. Megmondod hogy te szeretnél gyûrût és ennyi, aztán kerestek olyat ami belefér. Anyukát állítsd le, elsõkörben ti beszéljétek meg mire van keret és igény, abba ne engedjetek beleszervezni anyukának, mert hülyeséget beszél. Nem a régi világ van, elõször polgári a lényeg az a hivatalos. Ha meg tervben van a gyerek akkor az nem becsúszott. Virágot miért akarsz kapni? Persze minden nõ szereti a virágot de kérlek szépen ne legyen igaza az elõzõ válaszolónak aki arról beszélt hogy a szép pillanatokat elrontod a rágódással. Csak élvezd hogy el akar venni és ne rágódj hülyeségeken mint virág meg gyûrû. Ezek a dolgok felszínes dolgok amit meg lehet beszélni. A 12 órás munkára meg annyit hogy én is sokszor nyûgös vagyok 12 óra után. Szerencsére nekünk évente 2x van 1 hónap ilyen idõszak ami kibírható. Ha nálatok ez hosszú távon megy napról napra, akkor el lehet beszélgetni a munkahely váltásról.
Ha nincs pénzetek nagy esküvõre, akkor mibõl finanszíroznátok? Egy kis esküvõ is tud gyönyörû és meghitt lenni. Polgári szertartás (anélkül nem érvényes a házasságotok!), utána ha szeretnétek templomi esküvõ, és a legvégén egy szûkebb körû családi vacsora, ahol a szûkebb családon kívül max. a legjobb barátok vannak ott. Ennek simán bele kell férnie.
Szia! Gondolom a szüleitek, család biztos ott lesz az esküvõn. Az a fontos, hogy szeret. Ha neked nagy esküvõ a fontos, menj hozzá a Berki Krisztiánhoz, Andy Vajnához, Kedves Ferenchez. Addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér...
Emberek ébresztõ, ez a kérdés valójában nem a férfiak gondolkodásáról szól, hanem az anyós-pajtiéról... teljesen nyilvánvaló a kiírt szövegbõl, hogy egyszerûen arról van szó, hogy anyós pajti szemét csípi, hogy a fiatalok házasság nélkül élnek együtt, és valószínûleg hetek-hónapok óta ezzel nyüstöli a fiacskáját, ebbõl jön a leírt eseménysor...a "A múltkor beszélgettünk este szex után, mondta, hogy szeret és "hozzám jössz feleségül?". - az is teljesen nyilvánvaló, hogy elõbb kezdett mutyizni a csuhással (nem véletlen szóhasználat, normális pap polgári házasság nélkül nem ad össze, bevett vallások esetén nem is adhat), így a fia voltaképp kényszerhelyzetbe került, hogy legalább megkérje a lány kezét, mielõtt az anyós odaállít az agyhangyájával... Itt a férfi egyetlen bûne valszeg annyi, hogy nem tudta lekezelni a saját erõszakos bigott anyját, és a vélhetõ kisebb ellenállás irányában engedett.
Ha a pároddal ketten nem vagytok képesek "demokráciában" élni és együtt megbeszélni és dönteni akkor hiába is kapsz itt akár ezer választ is...
Nem akar a kérdezõ nagy esküvõt csak egy nyamvadt csokrot és gyûrût.
Ennél szebben, kedvesebben nem lehet megkérni egy lány kezét. Rajtad múlik, észreveszed-e, a lényeg, hogy szeret és veled akar élni, vagy kicsinyes rágódásokkal tönkreteszed ezt a szép dolgot. Szétrágod, mint moly a gyapjútakarót. "Ha varrsz, se varrhatod meg közös takarónk, ha már szétesett." (József A.) Ha 12 órát éjszakázik és te így fogalmazol:"nem vagyunk gazdagok. Mindig a pénzzel és az idõvel takarózik" - akkor félõ, hogy baj lesz. Várd szeretettel és finom étellel a fárasztó, egészségromboló éjszakázásból és nem kisstílû kattogással. Becsüld meg, amit kapsz, és te is igyekezz adni, amiért megbecsülnek.
Ok, utolsó, de azért vannak dolgok, amiknek az ember megadja a módját. Felöltözünk, ha színházba megyünk, ha ünnepelünk valamit, akkor miért pont az esküvõbõl csináljunk egy szimpla hétköznap esti programot (most azt nem ecsetelem, hogy mit ér jogi szempontból, hogy a pap összead), fõleg, ha az egyik fél többre vágyik? Majd késõbb is az lesz, hogy minek menj fodárszhoz, úgyis megnõ a hajad, minek öltözz át, jó vagy te így, minek költsünk nyaralásra, nminek-minek-minek? Biztos, hogy te ilyen kicsinyes, igényektõl mentes emberrel akarsz élni egy életet? Nincs ezzel gond, vannak praktikusabb emberek, és vannak, akinek fontos, hogy néha ne csak a fizikai szükségleteket elégítsék ki, hanem a lelkieket is. Nem kötelezõ a gyûrû, de évszázadok óta hagyomány, az összetartozás jelképe, az eljegyzési gyûrû meg végképp egy nagy öröm, akkor miért pont errõl kell lemondani, mondván, nem vagyunk gazdagok. Majd a gyereknek se vegyél egy darab csokit, mert az minek, egyen fõtt ételt, ha éhes? A párom exe volt ilyen "minek" ember, ott is lett hagyva, mert a párom meg nem annak akarta szentelni az életét, hogy minden után csak vágyakozik, de nem veheti meg, nem mehet el stb. mert minek/jó az olcsó is/nincs rá szükség/kell másra.
Nekem a szövegbõl az jön le, hogy kevésbé szereted õt, mint õ téged. Másképp, még akkor is, ha nincs nagy felhajtás, nagyon örülnél a dolognak... Másrészt, szerintem korai a házasság, ha nincsenek rá terveitek. Mi nagyon sokat beszélgetünk arról, hogy milyen lesz az esküvõnk, amikor lesz. Kiket hívunk meg, milyen ruhában leszek, õ például "huszáröltönyt" szeretne. Ti 4 éve vagytok együtt, és még azt sem tudtad, hogy neki egy ilyen meghitt szertartás mennyire fontos - most derül ki, hogy semennyire. Mint ahogy a gyûrû sem, és úgy néz ki, nem is engedhetitek meg magatoknak. Ha hozzámész, van egy tippem, hogy az életed 100%-ban máshogy fog alakulni, mint ahogy elképzelted.
6. válaszoló vagyok. Azért a karikagyûrût ne hagyjátok ki. Az eljegyzési gyûrû amcsi szokás. Nálunk max. kísérõ gyûrû szokás. Viszont ha nem telik rá, akkor nem tudjátok megvenni, és marad a karikagyûrû. Ettõl még élhettek szép házasságban, nem ezen múlik.
mi egy évet spóroltunk az esküvõre és a nászútra, a férjemet sem érdekelte nagyon, de nekem fontos volt. Jó esetben egyszer van ilyen egy nõ életében! Minden plusz órát munkával töltött hétvégét megért, és így utólag a férjem is azt mondta nagyon megbánta volna ha nem tesszük meg! Közepes lagzink volt egyébként 80 fõs
Miért gondolkodnak így a nõk? Hogy szõke herceg fehér lovon, hetedhét országra szóló lakodalommal?
Azért ez akkor is meredek, eldöntik a fejed fölött, hogy mész a paphoz aztán esküvõ, mintha csak teszkóba hívnának. Nekem ez fura. Párod ment anyóshoz, hogy igent mondott, intézkedj? Ha ezek szerinte pénzkidobás a gyûrû meg virág, akkor mi fontos? Ez egy állomása a közös életeteknek. A gyerek is pénzkidobás lesz? El nem hiszem, hogy nem telik egy vékony aranygyûrûre vagy akár szép ezüstre, meg egy sima csokor virágra, szép ruhára, ami ha nem is menyasszonyi, de új. Mert ha ennyire nem telik, mibõl lesz majd a gyereknek pénz? Elképzelem, ahogy közli, hogy fogadott orvos? Pénzkidobás. (Nekem nem volt az, mert probléma lett mindkétszer és az ügyeletes egy részeges alak volt pont.) Gyereknek játék? Pénzkidobás. Nyaralás? Az is. Õ sem költ semmire??
Szerinted? Nem írtál semmi olyat, hogy pedig megengedhetnénk magunknak, ezért az én fejembe így áll össze a kép. Ha nincs pénzetek, akkor talán nem takarózás az amit mond. Nyilván nem a legérzékenyebb, legromantikusabb partnert fogtad ki, de ha szereted, mert ugye különben a baba szóba se jöhetne, akkor ne a külsõségeket keresd, hanem a szándékot nézd. Szeret Téged, feleségül akar venni. Anyósod is elfogadott, hiszen támogatja a dolgot, sõt azt is hogy Te legyél az unokája anyja, hiszen várja a babát. Mi kell még? Talán egy kis kezdõtõke, hogy a baba érkezésekor ne legyenek napi gondjaitok. Mivel tervbe van a baba, drága gyûrû és ceremónia helyett arra tartalékoljatok. Persze mielõtt félreértenél, nekem se lenne szívem vágya egy ilyen esküvõ, de a baba fontosabb lenne, mint egy gyûrû.
Lepontozhattok, én nem mennék bele ebbe. Nem kell a nagy esküvõhöz ragaszkodni, de azt gondolom, a karikagyûrû, normális polgári szertartás, utána minimum vacsival, vagy kerti partival, a MINIMUM. Hogy most templom, meg egyebek, az nyilván opcionális, bár én nem esküdnék templomban, mert nem vagyok hívõ. De ha már ebben nem tudtok kompromisszumot kötni, akkor mi lesz a gyerekneveléssel??? És a kompromisszum alatt nem azt értem, hogy mint egy birka teszed, amit anyós- võlegény akar. Hol vagy TE a sztoriban? Nem látom.

Ti megbántátok valaha, azt hogy igent mondtatok, amikor megkérték a kezeteket?

Mikor jöttetek rá? Mi lett a vége? Kort is írjatok!:-)
gyakorikerdesek.hu
kérdésre adott válaszok
3 éve volt, de még nem bántam meg :) 29N
Én nem igent, hanem nemet mondtam kétszer is. És nem bántam meg egyáltalán!:) 34
Igen! Mikor összejöttünk 2 évre rá volt az esküvõ, és 3 év múlva született a lányunk. Utána bántam meg.14 év házasság, és 2 gyerek után most válunk. 35 évesek vagyunk.
Szerinted miért van ennyi válás?Nyilván nem azért, mert halálosan szerelmesek az emberek...
Nekem konkrétan nem kérték meg a kezemet, de volt egy olyan eset, mikor épp ott voltam akkori páromnál és jött az anja egyik barátnõje, aki teljesen véletlenül épp ékszerész üzletet vezet és pont volt nála "véletlenül" pár gyûrû... Én akkor még azt hiszem szerettem a páromat, de így visszagondolva lehet nem is.. No, nem is ez a lényeg, hanem, hogy szörnyû nagy hibát követtem volna el, ha vele maradok. Biztosan bántam volna a dolgot. Akkor voltam 23-24 éves.
Az exemmel ilyen volt, 4 év után kérte meg a kezem. Én voltam a h*lye, eleve rossz kapcsolat volt (sok lelki terrorral), mégis igent mondtam, mert úgy éreztem, még élhetünk boldogan. Nagyon hamar, 2 hónapon belül megbántam, mert az addig se túl jó viszonyunk még rosszabbra fordult, miközben csak én tettem a kapcsolatért. Nem bírtam sokáig, fél évre rá felbontottam az eljegyzést és szakítottam. Utána persze jött az ígérgetés, hogy megjavul, minden jó lesz, de nem mentem vissza (utána persze újra kimutatta a foga fehérjét, minden voltam én, csak jó ember nem)... Azóta már férjnél vagyok (férjem 4 hónap járás után kérte meg a kezem, szóval elég hamar, bár már a szerelmünk elõtt is jóban voltunk), meg sem fordult a fejemben, hogy ezt az igent megbántam volna :) A férjem az igazi!
20 éves voltam. 3 hónap után kért meg az akkori barátom. Igent mondtam, bár nem voltam kifejezetten szerelmes. Nagyon megbántam, mert aztán megváltozott. Birtokolni akart, parancsolgatni, betegesen féltékeny volt. Meg akarta szabni, hogy nem mehetek senkivel sehová, csak vele beszélhetek...és hogy a fiú osztálytársaimmal ne merjek szóba állni, meg ilyenek. A végén megcsalt: lefeküdt mással, és mikor ezért szakítottam, megpofozott. Én visszaütöttem. Aztán szakítottam vele. Szerencsére azóta már megtaláltam az igazit, akivel 2 éve házasok vagyunk:) 3, 5 éve együtt. 27/N
igen már elõtte is tudtam h rossz ötlet de sajna az anyagiak erre kényszerítettek minket ... remélem hamarosan vége lesz
Nem, és remélem sosem fogom, még csak most volt meg az esküvõ:)

Férfiak! Mennyi időnek kell eltelnie, hogy érezzétek a párotokban, hogy Õ a nagy Õ?

Illetve az is érdekelne, hogy mennyi idő után gondolkoztok így lánykérésen?
gyakorikerdesek.hu
kérdésre adott válaszok
Nagyon változó. Én még nem vagyok nõs, de a baráti körömben többen azok. Volt, aki 2 hét(!) után megkérte lány kezét és a mai napi együtt vannak, gyerekük is van, van olyan, aki 10 év után kérte meg a lányzó kezét.Õk is még együtt vannak. 33/F
Nálam nincs olyan hogy nagy õ, van aki jobban passzol hozzám és van aki nem. Teszem azt van barátnõm, de szinte biztosra veszem hogy a nagyvilágban lenne olyan nõ akivel még jobban megértenénk egymást:) Ha lánykérést szeretnéd számszerûsíteni, akkor talán olyan 3 évre saccolnám. De ez csak egy szám, nyilván a lánykérés ezer meg egy dolgon múlik:)
Már pár hét alatt éreztem a különbséget a többihez képest, pár hónap múlva kértem meg a kezét. 2 éve vagyunk házasok. 38F
Én már jó fél év után éreztem, hogy a párom az a nõ akit feleségül akarok venni, aki remélhetõleg életem végéig a társam lesz. De csak olyan másfél év után kértem meg a kezét. Szerintem relatív, hogy kinek mennyi idõnek kell eltelnie, az ember érzi ha megtalálta a társát. Egy régebbi kapcsolatomban nem éreztem ezt 2 év után sem, hogy elakarok mellette kötelezõdni, a feleségem iránt már fél év után.Szóval ennyi. 30/F
A kedvesem azt mondta, hogy már az elsõ pillanatban és tudta, hogy "igen, Õ az a lány". Fél évre rá pedig tudta, hogy feleségül akar venni és gyerekeket szeretne tõlem. :)

kérdésre adott válaszok
Nem csak a férfiak bánják meg, hanem a nõk is, hogy elfogadták a gyûrût.
20 évesen anyósék nyomására házasodtunk. Egyik gyerek jött a másik után. Késõbb kiderült totál mások vagyunk, egy hárpiát vettem el. Évekig tûrtem a hisztijeit meg az anyósék baromságait. Aztán elszakadt bennem valami és már nem akartam hazajárni. Mentem haverokkal, csajokkal, mindegy volt hova, csak haza ne kelljen. Aztán elváltunk. A gyerekeket nem bánom, de az a házasság életem egyetlen hibája volt. Most 4 éve vagyok házas. Össze se lehet hasonlítani a két életet. Most van szerelem, törõdés, összetartozás. Nagyon jó érzés olyan mellett élni akinek mindennél fontosabb vagyok. 39F
Nem jegyeztem el, nem vettem el, semmi hivatalos cirkusz. Talán, így harminc év után, lehet, megkérem a kezét.

Mit tennétek a helyemben?

Hétfőn megkérte a kezem a párom. 52-es gyűrűvel, de a gyűrűs ujjamra nagy, mivel 50-es kellene! A középső ujjamra viszont jò. Fehér arany gyémántos. Szerintetek szűkítessek belőle vagy hagyjam így, hogy sokáig jò legyen? (pl. Hízás, terhesség, stb.) Mit tennèl a helyemben? (21 éves vagyok!)
gyakorikerdesek.hu
kérdésre adott válaszok
Ahogy szûkítetni lehet, úgy nyújtatni is, hacsak nem nagyon vékony. Úgyhogy én bevetetnék belõle. Marha méreg, ha lecsúszik és elveszik. :)
Csak nem te vagy az Julcsi?! XD
Szia:) Attól függ, mikorra terveztek babát, dagad -e a kezed nyáron(enyém igen, hagytam is az 1 mérettel nagyobbat, legalább az esküvõig), mennyire fogytál le, fogsz-e esetleg hízni(pl télen hajlamos vagy-e rá), illetve gondolom esküvõre nem az eljegyzési, hanem sima karikagyûrû lesz, nem? Utána akarod -e hordani a köves eljegyzésit? Szóval reálisan gondold át ezeket, de én meghagynám az eggyel nagyobb méretet. Sok boldogságot.
Mennyi ideig leszel menyasszony? Mert ha nem mostanában tervezitek az esküvõt akkor én szûkítenem, ha igen akkor meg nem mert én úgysem hordanám utána.
Én hagynám egyelõre úgy, ahogy van. Ha terhes leszel, teljesen fel fogsz vizesedni, a fene tudja, hogy mennyi idõ múlva jön vissza az alakod, és hogy a kezed milyen lesz utána. Egyébként én is a középsõ ujjamon hordom a gyûrûmet, de én azért, mert kifogytam. Már teljesen megszoktam, hogy azon van. De arra vigyázz, hogy a középsõre tényleg passzoljon, mert ha arra is nagy, télen egy kesztyûvel könnyû lerántani és elhagyni. 28N
Szóval a bal középsõn hordok egy gyémántgyûrût, a jobb gyûrûsön meg a karikát.
Attól függ, hol kényelmes hordanod a gyûrût. Én a gyûrûs ujjamon egyáltalán nem tudok, mert a kisujjam és gyûrûsujjam valamint a gyûrûs és a középsõ ujjam közti rés nagyon nem egy magasságban van, ezért a gyûrû oldalra fittyed és nyomja a mellette lévõ ujjakat, nem tudom összezárni õket. Szóval eleve csak a középsõt vagyok képes gyûrût viselni. Meg nem is szeretek.:)

Mit szólnátok ha megtudnátok, hogy folyamatosan megcsal a vőlegényetek?

tudni akarnátok vagy nem? egy barátnőm van így de én nem szólhatok közbe
gyakorikerdesek.hu
kérdésre adott válaszok
Lapát.
Na most, akik azt mondják, hogy a kérdezõ fogja be a száját az gondolkodjon el egy kicsit de tényleg. Vajon ti szeretnétek-e ha körülöttetek mindenki tudatlanságot színlelve sõt falazva a hazug félnek mosolyogva asszisztáljanak a ti késõbbi nyomorotokhoz? Mert elõbb-utóbb kibújik a szög a zsákból...és lehet, hogy volt egy barátnõtök, akinek meg lesz az oka arra, hogy kihúzzon a baráti listáról. Én szeretném még idõ elõtt megtudni, kivel készülök összekötni az életemet. Vagy magamtól, vagy mástól. Megbízható személytõl. Én meg is mondtam a barátnõimnek ha ilyenre rájönnek elvárom, hogy az én oldalamra álljanak és az én érdekeimet nézzék. Felnõtt ember vagyok nem fogok a Dunának menni egy kis senkiházi miatt. Ha ezt elmulasztják ne számítsanak rám késõbb. A barátnõ nem azért van, hogy amíg süt a nap addig vigyorogjon mellettem aztán meg ha gond van benne hagyjon nyakig. Ez az a tipikus idegesítõ mentalitás, hogy teszünk a másikra, az õ dolga, de ha rólunk van szó akkor miért nem szóltatok, védtetek meg? Abban igaza van mindenkinek, hogy nagyon alaposan át kell gondolni és tényleg bizonyosságot kell szerezni a másik fél bûnösségérõl. Itt nem lehet alaptalan, harmadkézbõl származó, vadidegen pletyikkel beletrappolni egy kapcsolatba ennek utána kell járni és intelligensen kezelni, ami nem könnyû. És igen, kellemetlen is de valahogy mindenkinek joga van az igazsághoz pláne ha az életérõl van szó. Ez nem pletyka. Ez segítség. Ha valóban van bizonyíték. Aztán ha megvan a bizonyosság le kell ülni a sértett féllel és beszélni vele. Fájni fog neki igen de túl fog rajta lépni és hálás lesz, hogy megmentették egy hazug házasságtól. A többit neki kell lerendeznie. Az már a menyasszony dolga, hogy mit kezd az információval abba már tényleg nem szabad beleszólni az õ élete, az õ döntése. De ahhoz, hogy jól döntsön tisztán kell látnia és tudnia kell az igazságot. Sokkal rosszabb lesz kidobni egy rakás pénzt az esküvõre, boldogan tekinteni a közös jövõ elé, gyereket szülni aztán kõkeményen pofára esni. Amikor már nehezebb újra kezdeni. A sértettet megkérheted ne árulja el, hogy kitõl tudja mert nem akarsz konkrétan belefolyni a magánéletébe de nem hagyhattad, hogy palira vegyék. Egyébként meg nem a levegõbe beszélek. Kb.l0 éve ismerkedtem meg egy barátnõmmel, aki akkor már a második házasságában élt. Az elsõ férje az esküvõ elõtt, közben!, után is csalta. Körülötte mindenki tudott róla -még a koszorús lányok is- csak õ nem és mindenki kussolt! Hagyták belemenni a házasságba, végig vigadták az esküvõt sok boldogságot kívántak. Álszent dögök. Mindenki gyáván megbújt senki sem vette a bátorságot a võlegény meg profi módon ûzte a játékait és tudta, hogy senki nem fog beleavatkozni mert ilyenek vagyunk. Aztán mégis megtudta! Véletlenül. Hirtelen összetalálkozott kis társaság...futó, "alig ismerõs"... aki nem tudta, hogy õ a feleség, hogy a pasi elvette az éppen aktuálisat...alaposan elszólta magát. Aztán kiderült, hogy a násznép nem kis része tudott a võlegény stiklijeirõl. Barátok, rokonok... Oltári botrány lett, kiborult, válás, megalázottság stb. Aztán mindenkit elküldött a p.csába. 15-25 éves gyerekkori barátságok, családi kapcsolatok szakadtak meg örökre. Csak hebegtek, meg kifogásokat kerestek. Egyiknek sem volt fontos az õ boldogsága mindenki behúzta fülét-farkát hagyták a falnak szaladni. Sokat beszélgetünk, és néha feljön a téma. Így negyvenes fejjel sem képes még mindig elhinni, hogy a rokonai, a barátainak hitt emberek ezt képesek voltak gyáván végig nézni, vigadni, és nem segíteni neki. Úgy költözött ide Pestre, hogy egyetlen barátnõje sem volt! Otthon ült hónapokig egyedül amíg nem találkoztuk egy tanfolyamon. És oda lett egy csomó pénz is, amit potyára dobtak ki az esküvõre is, amit a szülõk nagy nehezen dobtak össze meg a közös, amit erre gyûjtögettek. Az egyetlen szerencse, hogy gyerek nem volt. Nem érték meg még az elsõ évfordulót sem. Utána meg ott volt a bizonytalanság a bizalmatlanság. Kõkemény volt neki újra kezdeni és újra bízni. Szóval: barátnõdnek mondd meg, hogy járjon alaposan utána és ha tuti a dolog akkor ha olyan jó barátnõje az a másik lány gondolkodjon el rajta mivel tesz neki nagyobb kárt: ha hallgat vagy ha beszél. Mennyire akar neki jót? Tudod van egy mondás: bûnösök között cinkos, aki néma. Ha nem szól az is egy döntés. A võlegény mellett. De még egyszer azt mondom, hogy csak óvatosan. Tényleg gondoljátok át. Ez az ember ha tényleg csalja akkor a házasság alatt sem fog felhagyni vele.
A kérdező hozzászólása: másik
A kérdező hozzászólása: én nem ismerem az áldozatot, a barátnõm látta meg azt a pasit egy más lánnyal csókolózni
Miért nem szólhatsz közbe? A barátnõd vagy nem? Még addig, amíg csak a võlegénye!
A kérdező hozzászólása: 7es IGEN.
1.BIZONYOSODJ MEG. 2, lehet rossz indulatú pletyka, vagy nem... 3.ha saját szemeddel látod.Akkor közöld vele, ezt a szomorú tény-t... 4, Mindkettõ variáció tönkreteheti szerencsétlen menyasszont. (majd az esküvõ után derül ki, vagy x idõ múlva...) vagy azonnal kiderül, és nyilván nem lesz esküvõ.. Esetleg, féltékenységbõl valaki kamuzik, te meg elhiszed, és ezzel csinálsz patáriát, így eléri valaki a célját.... Szóval derísd ki, magad.Figyeltesd, passz
Ilyen hírforrásból semmit nem szeretnék hallani sem a menyasszonyomról, sem késõbb a feleségemrõl!
Kérdezö! Neked ehhez mi közöd, ha nem ismered xyz-t???? Jó pletykás csaj vagy az biztos. Törödj a magad dolgával ne itt fáraszd a népet.
Kérdezõ, a leírásod alapján a sztori semmivel sem hitelesebb, mint a falusi hírharsona a Mari nénik elõadásában. Szóval: ha én lennék a menyasszony, és te, - akit ugye életemben soha nem is láttam még - odaállítana hozzám azzal, hogy megcsal a võlegényem, tudod, mit gondolnék? Azt, hogy te szemet vetettél a srácra, és így akarsz szétszedni minket. Vagy beletrafáltam?
Ha jó barátnõm lenne, akkor nem célozgatnék megcsalásra, hanem meglepném a võlegényt. Pl. elmennénk eléje munkába, meg ilyenek, igyekeznénk rajtakapni, amíg még nem késõ. Az ilyen nem változik, csalni fogja házasságban is.
Szóval akkor a barátnõd mondta hogy látott valakit csókolózni valaki mással akit õ ismer? Vagy mi?
Nem ismered az áldozatot? A barátnõd az áldozat. VAgy mi van???
Akkor te ne csinálj semmit, gondolom a barátnõdnek kérnél tanácsot. Mondd azt neki, hogy te sem tudod mit tennél, de azt tanácsolod hogy ô se lépjen. Így legalább senki oldaláról nem lesz sértõdés :)
Képen húznám, aztán kitenném a szûrét.
egy barátnõm apja látott a barátnõmmel messzirõl. integettem. õ azt hitte más nõvel vagyok :D
Tehát az egyik barátnõd, látta egy idegen nõvel csókolózni a másik barátnõd pasiját, és a harmadik barátnõd elmondta neked, mert õ az áldozat?
Ha jól értem, a barátnõd meglátta, amint x egy másik lánnyal csókolózik, miközben menyasszonya van? De te hogy jössz a képbe?

Szeretnék venni egy gyűrűt a kis barátnőmnek, megtegyem?

Ajándék lenne az évfordulónkra,csak nem tudom eldönteni hogy lenne jobb,ha elvinném és együtt megvennénk,vagy ha megvenném és az ujjára húznám.Valahogy az igazi az lenne persze ha ő is venne nekem,de az meg már nem meglepi,mit tegyek?vigyem magammal célzásként hogy az én ujjamra is fér egy gyűrű,vagy ???
gyakorikerdesek.hu
kérdésre adott válaszok
Szerintem vedd meg neki a gyûrût, aztán ha akar, õ is vesz neked, ha meg nem akar, akkor nem. Majd õ eldönti. Végül is gondolom, nem házasodni készültök, tehát ez nem eljegyzési gyûrû, legalábbis ez nem derül ki a kérdésbõl.
Fogsz egy boríték, és ha van egy kis névjegykártya vagy mik ezek :) a boltról, ahol venni szeretnéd, belerakod, és azt adod neki. Így meglepi is lesz, de olyan is lesz, amilyent õ szeretne. Ha pedig nincs ilyen kiskártya, akkor csinálj te magad.
Ha megvan a gyûrû mérete, akkor mindenképp meglepi legyen, csak le ne térdelj, mert szívrohamot kaphat :D Ha nincs méret, akkor lopj el tõle egy gyûrût, vagy vegyél kb-re aztán majd átalakíttatod. Másik problémára: Vegyél magadnak te egy gyûrût. Lehet párban kapható gyûrûket vásárolni, amik hasonlítanak vagy teljesen ugyanolyanok. Így lesz egyengyûrûtök, de a meglepetés is megmarad:)
Vidd el magaddal a kislányt, és teljesen spontán mdón vidd be a üzletbe, és kérd az eladót, hogy az eljegyzési gyûrûket szeretnétek megnézni:D A kislány ott fogja magát elsirni és a nyakadba ugrani:D Ráadásul nem is a szokványos leánykérés, és legalább biztosra tudsz menni, nem lesz hiba a mérettel:)
Egyenjogúság van! Vigyen el a kis barátnõd egy étterembe, és ott húzzon az ujjadra egy aranygyûrût.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm mindenkinek a segítséget.. :)

Szerintetek mi lenne a megoldás?

Párom megkérte a kezem és szeretné, ha összeköltöznénk. Õ a nagymamájánál lakik, oda nem költözhetem, én anyámmal és tesómal lakom nálunk sincs több hely. Másik településre albérletbe menni nem tudunk mivel páromnak jelenleg itt van munkája. Hitelt sajnos nem kap mivel télen nincs bejelentett munkahelye. Esetleg van valami ötletetek?
gyakorikerdesek.hu
kérdésre adott válaszok
Ha nincsenek meg a megfelelõ körülmények akkor nem költöztök össze, hanem tudatosan félretesztek, és kivártok. Vagy veszel fel te hitelt, és legfeljebb fizetitek közösen. Te is dolgozol, nem?
Más településröl is be lehet járni dolgozni...vagy keressen másik munkahelyet, ahol be is jelentik.te nem dolgozol?
Nagymama anyudhoz költözik, te meg hozzá ;)
A kérdező hozzászólása: Nem az én nagyanyám hanem a páromé.
Ebben a városban nincs albérlet, ahol dolgozik?Ha másokkal költöztök össze, akkor nem olyan drága az albérlet sem.bár albérletre költeni megint csak hátráltatja az elõrelépést.
Helyes az elõttem szóló ötlete.Menjetek lakni v.melyik közeli faluba.-Azt ne írd, hogy csak távoli fau van-Falun olcsóbb az albérlet, és ha egy öreg néninél, rendben tartjátok a portát, kertet, lehet még pénzt sem kér.

Nektek tetszene ez a gyűrű eljegyzésre?

itt a link:
gyakorikerdesek.hu
kérdésre adott válaszok
A gyöngy az igen. A mû/tenyésztett gyöngy az a rossz ízlés védjegye.
szép gyûrû, de nem eljegyzésre (hétköznapi használatra), ha már mindneképp gyöngyös, akkor egy gyönggyel legyen! A kevesebb néha több!
Bocsi, de nem. Egyáltalán nem az én stílusom.
Nem tetszik. Tényleg öreges hatást kelt, pláne az arany és a gyöngy ötvözése.
Na, akkor én leszek a kakukktojás, mert nekem bizony nagyon tetszik. Odavagyok a klasszikus ékszerekért.
Amit a 8-as linkelt, az nagyon szép!!!
Nekem nem tetszik. Öreges, elnagyolt. De látom, hogy a kérdezõ ízlése más, mert aki négyet linkelt, abból neki az utolsó kettõ tetszik, nekem meg az elsõ kettõ gyönyörû. Igazából lényegtelen, hogy nekünk tetszik e. Ha a lány akinek lesz hasonló ízlésû mint te, akkor azt vedd meg ami neked tetszik. Egyébként meg véletlenül sétáljatok be egy ékszerboltba és nézelõdjetek. Figyeld meg mi tetszik a lánynak, aztán vegyél valami hasonlót titokban. Sok boldogságot!
Nem!Szerintem csúnya.És túl nagy is.
A kérdező hozzászólása: Köszi eddig mindenkinek, nem gondoltam volna hogy ennyire nem fog nektek tetszeni. Amit a 8. linkelt az valóban szép lenne, csak nem akarok olyat amibe kõ van, mert brillre nincs azért pénzem, az meg milyen hogy cirkóniumos, azért gondoltam gyöngyösre. Amúgy a 8. nem tudom mire célzott a bunkó stílusával.
19! A gyöngy évszázadok óta az elegancia védjegye. Biztos te fogod eldönteni, hogy cigányos-e...
nekem nem tetszene!
Nekem nem tetszik, túl csicsás...
Na, megtaláltátok egymást. Hiába, a zebracsíkos cuccok iy van, akinek bejönnek, ugyebár.
Nem tetszik, olyan régies, nagymamámnak volt ilyen. Az egyszerûbb gyûrûk szebbek, na meg ne sárga arany legyen.
Nekem nem tetszik, de én inkább az egyszerû, szolidabb ékszereket szeretem.Nekem ez picit sok lenne, de persze ha illik a viselõje személyiségéhez, akkor teljesen jó.
Az a baj, hogy ez nem egy klasszikus darab és nagyo csúnya a kidolgozása. A gyöngyös ékszerek jobb esetben is növesztett gyöngybõl készültek ebben az árkategóriában, ezért sokkal olcsóbb hatást keltenek, mint egy mûköves gyûrû. Látom, kérdezõ, lepontozod azokat, akiknek nem tetszik, de azért tetted fel a kérdést, hogy õszinte válaszokat kapj, nem?
A kérdező hozzászólása: Utolsónak, üzenem hogyha arra gondolt, hogy cigány vagyok képzeld, magyar vagyok, amúgy meg ha az is lennék akkor se lennél különb nálam. De mint mondtam nem vagyok az.
http://www.goldatti.hu/index.php?page=shop.product_details&f.. Ugyanott, ugyanaz az árkategória, de ez szerintem sokkal szebb.
A kérdező hozzászólása: 17. Köszi, az utolsó 2 nagyon szép :)
Tessék egy brill köves gyûrû, ugyenennyiért, szép, klasszikus, finom: http://ekszerszalon.unas.hu/spd/unas_438227/Sarga-arany-BRIL..
http://www.goldatti.hu/index.php?page=shop.product_details&f.. Mit szólnál ehhez? Aucsóbb is, és így marad pár ezer forint leinni magad, az új sárkány nagy örömére.
Nekem is tetszik, én kifejezetten szeretem az ilyen 'több rétegû' gyûrûket :) A gyöngyöt viszont nem szeretem, én inkább a csiszolt üvegre szavaznék, mint a gyöngyre, de ez már ízlés dolga, ugye...
Nekem tetszik, szép. Örülnék neki.
Nagyon csúnya szegény. Öreges és egyáltalán nem egy igényes, finom darab. Bocsánat, de te kérdeztél.
Megvegyem Neked Babám? Holnap 10-kor várlak az oltár elõtt a rómaiba a Kossuth téren!
Nekem tetszik, de egyszer kaptam hasonló gyöngyöset, azon egy gyöngy volt és két hét múlva kiesett és az utcán, mikor a kesztyûmet húztam le, így meg sem találtam. Szóval ez így nem olyan tartós. Inkább jobb ha nincs benne semmi kõ, vagy olyan kõ, ami mélyen bele van ragasztva. Szeretem a tartós dolgokat. :)
Én elõször is szeretném leszögezni, hogy az a típus vagyok/lettem, aki függönykarikának is örülne, ha újra megkérne a Párom.De, a kérdésedre a válaszom, hogy nem tetszene ez a gyûrû. Fõleg a gyöngy miatt, de biztos ízlések és pofonok és biztos okod van rá, hogy gyöngyösrõl kérdezel.Szóval ha valaki szereti a gyöngyöt és ilyen a stílusa, akkor annak biztos tetszene. De ha rákattintasz akár csak az általad linkelt oldalon is az "eljegyzési gyûrûk" alkategóriára, akkor nem hiába láthatod azt, hogy 1 db gyöngyös gyûrû sincs azok között.Persze erre megint az jut eszembe, hogy "ízlések és pofonok" tehát nem feltétlenül kell követni (sõt) az egyköves-ezüstköves szabályt, de a fejemben igenis az ilyen típusú gyûrûk AZ eljegyzési gyûrûk.
nekem nem tetszene

kérdésre adott válaszok
A kérdező hozzászólása: Az arannyal nem tudom mi a helyzet, de pl. követ láttam, hogy lehet netrõl rendelni.
persze az a gyûrû egy régi vaskos darab volt így 2 gyûrû is kijött belõle:D
Ezen talán nem kéne spórolni.
Nem biztos, hogy jobban jársz. Kész gyûrüt mindenféle akcióban lehet kapni olcsóbban, alig a nyers aranyár felett. Ha te csináltatod, akkor a te általad vásárolt arany árán kivül fizetni kell a fazondíjat és esetleg még az általad vitt arany átolvasztásáért is. Persze ha valami nagyon spécit akarsz csináltatni, akkor nincs más választásod. Lehet egyébként úgy is spekulálni, hogy számítassz az arany árának erõteljes növekedésére, megveszed most és megcsináltatod több év múlva :-)
én anyukám régi eljegyzési gyûrûjét olvasztattam be és így csak a munka árát számolják fel az anyagot nem
Nekem volt aranyam a lagzi elõtt elvittem aranymûveshez és megcsináltattam pontosan olyanra csinálta ahogy megbeszéltük csak kisebbre...néhány hónap mulva rájöttem, hogy szándékosan tette...fizettem a nagyitásért. Szerintem jobban jársz ha csináltatod de az a tuti, ha te jársz utána.
Jobban jársz szerintem.
Jobban jársz!